A L,Express című hetilap honlapján megjelent interjúban a kormányfő elmondta, hogy a személyi jövedelemadó esetleges csökkentéséről még nem született meg a kormány döntése.
"A kkv-k számára 28 százalékra csökken a társasági adó, a nyereség egy részét illetően" - mondta. Ez a csökkentés része annak az 5 milliárd eurós járulékcsökkentésnek, amelyet a vállalatoknak ígért a kormányzat az ügynevezett felelősségi paktum keretében.
Franciaországban az évi 7,630 millió eurónál kevesebb forgalmat bonyolító vállalatok 15 százalékos adót fizetnek a nyereségük első, 38 120 eurós részére, a fennmaradó részre pedig 33,3 százalékot. A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a kormányzat létrehoz egy új sávot a 15 százalékos és a 33,3 százalékos között. Ez az új sáv, amelynek a maximuma még nem ismert, lesz 28 százalékban adóköteles.
"Ez csak egy első lépcsőfok. Még mindig az a célunk, hogy a társasági adó átlagos aránya 28 százalékra csökkenjen minden vállalat számára 2020-ig".
Az intézkedést régóta követelték a munkáltatói szervezetek, amelyek 25 százalék körüli társasági adót javasolnak. Michel Sapin pénzügyminiszter már júliusban jelezte, hogy elképzelhető fokozatos csökkentés annak érdekében, hogy a franciaországi arány megközelítse a 28 százalékos európai átlagot. A bejelentésre azt követően került sor, hogy Nicolas Sarkozy volt államfővel párhuzamosan jobb és baloldalon egymás után jelentik be jelöltségüket vezető politikusok a 2017-es elnökválasztásra, amelynek egyik kampánytémája az adócsökkentés lesz.
A személyi jövedelemadó esetleg csökkentését illetően a kormányfő szerint azonban még nem született meg a döntés. Manuel Valls ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány jövőre a kormány tervei szerint 3 százalék alatt marad.
Az ötéves elnöki mandátum végégig (2017 májusig) "folytatjuk a deficitcsökkentés érdekében tett erőfeszítéseket. Itt most megerősítem, hogy el fogjuk érni a célunkat 2017-ben, azaz a 3 százalék alá csökkenést" - mondta a miniszterelnök, annak ellenére, hogy az állami számvevőszék június végi jelentésében kétségeit fejezte ki az év eleje óta bejelentetett sorozatos kormányzati kiadási intézkedések finanszírozása miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve