A szervezet tájékoztatása szerint a görög adósságállomány csökkentéséről ezúttal sem született döntés, az elfogadott intézkedések egyebek mellett a törlesztési időszak kiterjesztését foglalják magukban.
A következő hetekben megkezdjük ezek végrehajtását - mondta Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezérigazgatója a brüsszeli ülést követően.
Sajtókommentárok szerint a miniszterek ezekkel az intézkedésekkel ismerték el, hogy Athén végrehajtotta a nemzetközi hitelezők által a mentőcsomagok feltételéül szabott fontosabb reformokat.
A miniszterek ugyanakkor a várakozásokkal szemben nem fogadták el a görög reformfolyamat eredményeinek hivatalos értékelését, mondván, van még néhány nyitott kérdés, amelyre választ várnak. A feltételek teljesítésének eredményes felülvizsgálata biztosítaná Görögország számára a következő hitelrészlet átutalását.
Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter üdvözölte "a vártnál sokkal ambiciózusabb" adósságkönnyítő intézkedéseket, azonban arra figyelmeztette a hitelezőket, hogy ne kényszerítsék az országát olyan reformokra, amelyekről korábban nem állapodtak meg. Nem kellene olyan követeléseket támasztani Görögországgal szemben, amelyek nem veszik figyelembe a jelenlegi politikai és társadalmi helyzetet - véli Cakalotosz.
A görög gazdaság rengeteg reformot hajtott végre, most itt az ideje annak, hogy ezek beérjenek - jelentette ki Cakalotosz. Hozzátette, rendkívül fontos a felek mindegyikének, hogy ne tegyék kockára az eddigi eredményeket a bizonytalanság fokozásával.
A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.
A 86 milliárd eurós hitelcsomag finanszírozásában - az előző kettővel ellentétben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt, mert nem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazza a hitelezők csoportjánál. A hitelezők sorában a német kormány viszont az adósság elengedésének minden formáját elutasítja, a hitelfeltételek érvényesítése érdekében viszont elengedhetetlennek tartja az IMF részvételét a programban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve