Az ügyet az oknyomozó riportokat közlő Mediapart internetes portál robbantotta ki: decemberben arról írt, hogy Cahuzacnak a kilencvenes években az UBS banknál volt számlája, amelyet 2010-ben felszámolt, majd pénzét − bonyolult tranzakciókon keresztül − a francia adóhatóság látókörétől még távolabbra, egy szingapúri bankban vitte. A miniszter, aki egyébként jól jövedelmező orvosi praxisát függesztette fel az állami szolgálat kedvéért, vehemensen tagadta a vádat, mire a Mediapart előállt egy hangfelvétellel. Cahuzac ezen állítólag a svájci számlájára utaló megjegyzéseket tesz, ám a megvádolt kormánytag szerint nem az ő hangját hallani a felvételen.
Az ügy azért különösen kínos a szocialista párti Francois Hollande államfőnek és kormányának, mert a költségvetési tárca vezetője felel a vitatott adóemelésekért, köztük az egymillió euró feletti jövedelmeket terhelő extra adókulcs bevezetéséért. Az utóbbi miatt mások mellett Gérard Depardieu filmszínész is francia állampolgársága feladását fontolgatja. Az ügyészségnek nincsenek saját információi Cahuzac ellen, kizárólag a Mediapart adataira alapozza vizsgálatát, a megvádolt miniszter üdvözölte a lépést, amely szerinte tisztázni fogja a vádak alól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve