A kabuli brit nagykövetség személyzete a tálib hatalomátvétel után Katarba települt át; azóta ez volt az ez első közvetlen hivatalos kapcsolatfelvétel Kabulban a két ország között. Dominc Raab akkori brit külügyminiszter a múlt hónap elején, a londoni alsóházban tartott beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a brit kormány nem ismeri el az Afganisztánban hatalomra jutott tálib vezetést, de "kapcsolattartásra" készen áll.
Raab - akit azóta Boris Johnson miniszterelnök az igazságügyi tárca élére helyezett át és miniszterelnök-helyettessé nevezett ki - hozzátette: Nagy-Britannia "ahhoz kalibrálja" majd cselekedeteit, hogy a tálibok milyen döntéseket hoznak és mit tesznek.
A két magas rangú brit diplomata arról tárgyalt a kabuli tálib vezetéssel, hogy Nagy-Britannia miként tudna segíteni az Afganisztánban kialakult humanitárius válság leküzdésében. Sir Simon Gass és Martin Longden a megbeszélésen hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy Afganisztán ne váljon a terrorizmus táptalajává. Leszögezték azt is, hogy biztonságos kijutási lehetőséget kell biztosítani mindazoknak, akik távozni akarnak Afganisztánból.
A két brit kormánytisztviselő a tálib vezetőkkel tartott megbeszélésen felvetette a kisebbségekkel szembeni bánásmódot, valamint a nők és a lányok jogainak érvényesülését is.
Boris Johnson nemrégiben, a londoni alsóházban felszólalva azt mondta: hiba lenne, ha bármely külföldi ország "idő előtt és kétoldalú alapon" elismerné az afganisztáni tálib vezetést. Azoknak az országoknak, amelyek odafigyelnek Afganisztán jövőjére, közös magatartási feltételrendszert kell kidolgozniuk az afganisztáni tálib vezetés részére, mielőtt együttes döntésre jutnak arról, hogy elismerik-e a kabuli kormányt, és ha igen, milyen feltételekkel.
A brit elhárítás (MI5) vezetője szerint a tálibok hatalomátvétele Afganisztánban növelheti a nagy-britanniai terrorcselekmények kockázatát. Ken McCallum a BBC rádiónak nyilatkozva a minap kijelentette: az Afganisztánban történtek "lélektani, morális ösztönzést" adhatnak a szélsőségesség nagy-britanniai híveinek. Az Afganisztánból "exportált" terrorizmus megfékezése még akkor sem lenne egyszerű feladat, ha az új afganisztáni tálib vezetés teljes jóhiszeműséggel törekedne erre, de természetesen azzal is számolni kell, hogy a tálibok jóhiszeműsége ebben a kérdésben "nem maradéktalan".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve