Az afrikai gazdasági kilátásokról készített, hétfőn közzétett jelentésében a multilaterális fejlesztési pénzintézet rámutatott: Afrika lélekszáma 2050-ben éri el a csúcsot kétmilliárd fővel. Az egyes országok gazdaságainak korszerűsítése létfontosságú ahhoz, hogy versenyképesebbé tegyék a kontinenst és emeljék a helyi lakosok életszínvonalát.
Már az idén 19 millió fiatal lép be a munkaerőpiacra Afrikának a Szahara alatti részén, további négymillió pedig Észak-Afrikában. A következő 15 évben közel 30 millió pályakezdővel kell számolni, és nekik munkahelyeket kell teremteni. Az egyik megoldás a közalkalmazotti szféra bővítése lehetne, de a költségvetési források túlságosan szűkösek ehhez. Egyiptomban például évente 180 ezer közalkalmazotti állást kellene teremteni, ami azonban lehetetlen.
Az afrikai gazdaságok átalakításához jobban ki kell használni a termelőmunkát végző szektorokat, a feldolgozóipar előmozdításával, a szolgáltatások fejlesztésével, környezetbarát stratégiák fejlesztésével vagy a mezőgazdaság korszerűsítésével - mutattak rá a szerzők, hangsúlyozva, hogy foglalkozni kell a területi egyenlőtlenségekkel, azaz diverzifikálni kell a falusi gazdaságokat és össze kell kötni azokat a városokkal.
Az afrikai országok többségében általános jelenség a szegénység és az egyenlőtlenség, az állami szektor irányítása nem sokat javult. Alapvetően a regionális gazdasági integráció maradt a kulcs Afrika potenciális gazdasági növekedésének felszabadításához, fejlődéséhez és a világgazdaságban való részvételének növeléséhez - mutatott ré az AfDB, amelynek becslése szerint 2014-ben az afrikai országok átlagos növekedése 3,9 százalékot tett ki.
A világgazdasági válság előtti években az afrikai gazdaságok átlagosan 5-7 százalékkal bővültek. A növekedés mértéke Kelet-, Nyugat és Közép-Afrikában maradt magasabb, Észak- és Dél-Afrikában pedig alacsonyabb. A kőolaj és az egyéb nyersanyagok alacsony ára, a világgazdasági bizonytalanságok, az ebolajárvány következményei, valamint az egyes országokat jellemző belpolitikai instabilitások késleltethetik a visszatérést a válság előtti szintekre.
Becslések szerint idén közel 7 százalékkal 193 milliárd dollárra emelkedik a térségbe áramló tőke értéke. A közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke 73,5 milliárd dollárra növekszik, míg a portfolióberuházások értéke 18,4 milliárd dollárra ugrik a tavalyi 13,5 milliárd dollárról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve