Barroso gazdasági és költségvetési szempontból indokolatlannak nevezte a piaci aggodalmakat, valamint rámutatott, hogy a két EU-tagállam igyekszik minden szükséges lépést megtenni gazdaságuk megerősítése érdekében - írta az MTI.
A bizottság elnöke szerint a befektetők azért bizalmatlanok, mert nem tudják, mennyire képes az euróövezet rendszerszinten válaszolni a kialakuló válságra.
Barroso emlékeztetett arra, hogy a július 21-ei megegyezés a második görög mentőcsomagról már próbált rendszerszinten válaszokat találni a problémákra. Ilyen volt - egyedi és nem általános megoldásként - a magánszektor bevonása a teherviselésbe, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz hatékonyságának növelése, vagy az euróövezet kormányzati szerkezetének megváltoztatása.
A bizottság vezetője sürgette a júliusi tárgyalások résztvevőit, hogy minél előbb tegyenek eleget ígéreteiknek, ezzel is "egyértelműen jelezve az eurózóna eltökéltségét az adósságválság kezelésére a helyzet komolyságának megfelelő eszközökkel".
Barroso közleményében biztosított arról, hogy a július 21-ei megállapodás hatályba lépéséhez szükséges technikai munka már elkezdődött, és a lehető leghamarabb be is fog fejeződni.
Szerdán Olaszország hitelköltségei olyan magasságokba emelkedtek, amelyet Róma az euró bevezetése óta nem látott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve