Ez a molyféle eddig 3 milliárd dolláros veszteséget okozott az afrikai mezőgazdaságnak az elmúlt három évben. Néhány hónappal ezelőtt Indiából került elő, mostanra pedig Kínát is elérte. Bizonyított, hogy az őszi sereghernyót nem lehet kiirtani - olvasható a portálon.
A rovar lárvaállapotban elsősorban kukoricában okoz jelentős károkat, de több, mint 80 tápnövénye ismert, beleértve olyan fontos gazdasági növényeket, mint a rizs, a cirok, a gyapot, és több zöldségféle.
Kapcsolódó
Az őszi sereghernyó egy amerikai faj, mely az elmúlt években kiszabadult a világba. Először 2016-ban Afrikában jelent meg, ahol hihetetlen gyorsasággal terjedt szét a szub-szaharai övezetben. Innen került Ázsiába, ahol először 2018 közepén jelentették a dél-indiai Karnataka államból. A gyors terjedésének oka, hogy a nőstények rengeteg petét képesek lerakni, és egyetlen éjszaka alatt akár 100 kilométert is repülhetnek.
A kártevő elleni védekezés eszközei között szerepel egy monitoring hálózat felállítása, amivel megfigyelik a terjedését, illetve tanácsokat adnak, hogyan lehet csökkenteni a termésveszteségeket.
A növényvédelmi szerek alkalmazása mellett a gazdák csökkenthetik a veszteségeket úgy is, hogy többféle növényt ültetnek, köztük olyanokat, melyek riasztják ezt a kártevőt. Kézzel is el lehet pusztítani a hernyókat, vagy bevethetik az őszi sereghernyók természetes ellenségeit és parazitáit is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve