A pénteki választáson Joseph Blatterrel szemben alulmaradó jordán herceg azt üzente, hogy új választás esetén ismét megméretteti magát. "Ali herceg készen áll" - mondta a francia hírügynökségnek Szalah Szabra, az Ali bin al-Husszein által irányított jordániai labdarúgó-szövetség alelnöke, hozzátéve, hogy a herceg kész lenne akár azonnal átvenni a FIFA elnökségét, ha erre kérnék.
Blatter kedden Zürichben sajtótájékoztatón jelezte: rendkívüli kongresszus összehívását indítványozza, hogy a lehető leghamarabb megválasszák az utódját. Bejelentése mindössze négy nappal azután történt, hogy ötödik ciklusára újraválasztották a FIFA élére. A voksoláson az egyetlen kihívója az első kör után visszalépett, miután csak 73 szavazatot kapott, míg ő 133-at.
A múlt pénteki tisztújítás előtt két nappal Zürichben hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.
Blattert a botrány kirobbanása után többen lemondásra szólították fel, ezt kérte tőle Michel Platini, az európai szövetség elnöke is, ám a FIFA-elnök erre akkor nem volt hajlandó.
Kedden aztán a The New York Times arról írt internetes oldalán, hogy amerikai ügyészek szerint Jérome Valcke, a FIFA főtitkára több tételben tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve