A Fiat Automobil Sbrija (a Magyarországon is jól ismert, néhai Zastava utóda) tiltakozó dolgozói arra kérték Ana Brnabic szerb kormányfőt, hogy alakítson válságtörzset, amely közvetítene a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) igazgatósága és a sztrájkbizottság között - írta a Magyar Szó. A kétharmad részben olasz, egyharmad részben szerb tulajdonban lévő vállalatnál hetek óta tartanak sztrájkok és a demonstrációk az alacsony fizetések miatt.
Zoran Markovic, a sztrájkbizottság elnöke azt követelte a Fiattól, hogy tartsa tiszteletben a szerbiai törvényeket, és elismételte, hogy méltánytalannak tartják a 36 000 dináros (91 ezer forint) fizetést. A szakszervezetek kifogásolják, hogy a Fiat lengyelországi gyárában kétszer nagyobb bérért végzik ugyanazt a munkát az emberek.
Kapcsolódó
Jaroslav Ristic, a kragujevaci Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a munkások eldöntötték, hogy nem akarnak olcsó munkaerő lenni. A Fiat nem a sztrájkolók miatt fog elmenni Szerbiából, hiszen ilyen jó feltételeket és ilyen olcsó munkaerőt nem kap máshol - tette hozzá.
Korábban a kormányfő azt mondta, hogy a kabinet őszinte szándékkal igyekszik megoldani a Fiat-ügyet, de szerinte a munkásokat manipulálják, a sztrájk mögött politikai érdekek húzódnak meg. A kormány kételkedik a sztrájkbizottság jó szándékában, amikor azt követeli, hogy az állam garantálja a 45 000 dináros fizetést. Ezt lehetetlen teljesíteni. A Fiat az utóbbi nyolc hónapban kétszer is növelte a munkások bérét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve