Közben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ukrán televízióknak adott interjújában nem zárta ki, hogy Moszkva provokációra készül a segélyszállítmánnyal. "Most azt várják, hogy a konvoj néhány autóját szétbombázzák ukrán területen, mellesleg maguk az oroszok, majd Kijevet teszik felelőssé a támadásért" - jelentette ki a kormányfő. Megjegyezte, hogy az átvizsgáláskor több teherautóban mindössze 8 tonnányi rakományt találtak, miközben ezek a Kamazok 25 tonnát képesek szállítani.
Az ukrán elnöki sajtószolgálat által kiadott közlemény szerint Porosenko elnök fogadta Kijevben Linas Linkevicius litván külügyminisztert, akit arról tájékoztatott, hogy Pavlo Klimkin, a külügyi tárca és Borisz Lozskin, az elnöki hivatal vezetője kapcsolatba léptek orosz kollégáikkal, kifejezték Kijev aggodalmát, és javasolták a helyzet "visszaterelését a nemzetközi jog mezejére".
Porosenko hangsúlyozta: Kijev mindent megtesz azért, hogy az incidensnek ne legyenek súlyosabb következményei.
Az ukrán elnök a közlemény szerint azt mondta litván vendégének, hogy több mint 100 orosz teherautó hajtott be Ukrajna területére határ- és vámkezelés, illetve a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek kísérete nélkül, ami az államfő szavai szerint a "nemzetközi jog kirívó megsértése".
Rámutatott arra, hogy az ukrán határőrök és vámosok azzal az utasítással mentek át az orosz határ túloldalára, Donyeck átkelőhelyhez, hogy beengedjék Ukrajnába a "vöröskereszt égisze és kísérete alatti" orosz segélykonvojt. "Pénteken az orosz fél felrúgta a megállapodásokat, és úgy döntött, hogy lemond a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőinek a segélyakcióban való részvételéről" - áll a közleményben.
Az elnök kiemelte, hogy Kijev minden vállalt kötelezettségét teljesítette. Szavai szerint 35 orosz teherautó határátlépési engedélye elkészült. Kifejtette: az egyetlen, ami a vöröskereszt képviselőit akadályozta humanitárius küldetésük végrehajtásában az az, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok tűz alá vették azt az utat, amelyen a tervek szerint a segélykonvoj haladt volna Luhanszkba. "Nem garantálták a szakadárok a vöröskeresztnek a tűzszünetet" - mondta Porosenko.
Közben Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján közölte: Kijev kezdeményezte, hogy vezérkari szinten tárgyaljanak az orosz segélykonvoj ügyéről, erre azonban az orosz fél nem volt hajlandó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve