Kolumbia, Bolívia, Ecuador, Peru elnöke, Suriname alelnöke, Brazília külügyminisztere és Guyana természeti erőforrásokért felelős minisztere a kolumbiai dzsungelben lévő Leticiában vett részt az egynapos csúcstalálkozón. Jair Bolsonaro brazil elnök videokapcsolaton keresztül szólalt meg az eseményen.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy az ENSZ decemberi klímaváltotási csúcstalálkozóján ismét folytatnak megbeszéléseket ebben a körben - írja az MTI-re hivatkozva az Index.hu.
Kapcsolódó
"Önmagában a jó szándék már nem elég" - jelentette ki Martin Vizcarra perui elnök.
Amellett, hogy összehangolják a védelmet, a részt vevő országok újraerdősítési és oktatási programokat indítanak, jobban bevonják a fenntartható fejlődés kialakításába az őshonos közösségeket. Igyekeznek összehangoltan fellépni az illegális bányászat ellen is.
Bolsonaro azt hangsúlyozta: a megállapodás annak megerősítése, hogy mindegyik részes ország szuverén. Azzal vádolta meg a gazdag országokat, hogy el akarják venni ezt a szuverenitást tőlük.
Az AP hírügynökség értékelése szerint a találkozón kevés konkrét akcióban állapodtak meg, és felszínre kerültek az országok közötti mély ideológiai és politikai szakadékok a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban.
Amazónia brazíliai részén - az őserdő 60 százaléka esik a területére - az idén 83 százalékkal nőtt a tüzek száma a hivatalos brazil adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest. Az utóbbi hetekben Bolíviában is sok tűz pusztított. A brazil kormány előzetes adatai szerint az erdőirtás mértéke is jelentősen nőtt tavalyhoz képest, immár a negyedik egymást követő hónapban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve