A közlemény szerint Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter csütörtök reggeli sajtóértekezletén számol be az amerikai és a lengyel védelmi minisztériumnak a Patriot rakéták adásvételére vonatkozó megállapodásának az aláírásáról. A tájékoztatás nem részletezi, hogy végleges vagy előzetes szerződésről van-e szó - írta az MTI.
Macierewicz márciusban közölte: Varsó az év végéig kötne megállapodást a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot rakétaütegek megvásárlásáról. A 30 milliárd zloty (mintegy 7,6 milliárd dollár) értékű, Wisla (Visztula) elnevezésű légvédelmi program keretében összesen nyolc rakétaüteget telepítenének Lengyelországba.
A Patriot rakétarendszerek beszerzését 2015 áprilisában az akkori lengyel elnök, Bronislaw Komorowski irányozta elő, bejelentve: Lengyelország az ukrán válság miatt felgyorsítja rakéta- és légvédelmi rendszerének a fejlesztését. Az erre kiírt pályázat előkészítő szakaszát 2014 nyarán zárták le, a legnagyobb esélyes a Patriotokat gyártó amerikai Raytheon cég.
A lengyel sajtó az utóbbi napokban arról számolt be: a folyamatban lévő lengyel-amerikai tárgyalások során a lengyelországi fegyvergyártók részesedésére és a technológiák megosztására vonatkozó úgynevezett offset tárgyalások a kulcsfontosságúak. A korszerű Patriot rendszer 360 fokos radarlefedettséget biztosítana.
Korábbi bejelentések szerint az első ilyen üteg a szerződéskötést követő két éven belül érkezne Lengyelországba.
Képünk illusztráció.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve