Nauert leszögezte: az amerikai kormányzat "nagyon csalódott", hogy az amerikai konzulátus két helyi munkatársát őrizetbe vették és megerősítette azt is, hogy a török hatóságok a hétvégén az amerikai képviselet egy harmadik munkatársát is kihallgatták, bár nem vették őrizetbe.
A külügyi szóvivő hangsúlyozta: a helyzet rendezésének első lépéseként Törökországnak lehetővé kell tennie, hogy az őrizetben lévő munkatársak felvehessék a kapcsolatot az ügyvédeikkel.
Heather Nauert határozottan visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő azon vádjait, melyek szerint az amerikai külképviseletekre "ügynökök" szivárogtak be, valamint az éppen távozni készülő nagykövet, John Bass "önhatalmúlag" cselekedett volna a vízumkiadások felfüggesztésekor. A washingtoni külügyminisztérium kiállt a nagykövet mellett. "A mi nagyköveteink nem szoktak önhatalmúlag cselekedni, szoros az egyeztetés a külügyminisztériummal és a Fehér Házzal" - szögezte le a szóvivő.
A múlt héten a török hatóságok letartóztatták az amerikai külképviselet két helyi alkalmazottját. Kémkedéssel, a kormány megdöntésére irányuló szervezkedéssel és azzal vádolták meg őket, hogy az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok hálózatának hívei. Az első munkatárs letartóztatása után John Bass nagykövet felfüggesztette a vízumok kiadását török állampolgároknak, amire Törökország washingtoni nagykövetsége szintén a vízumkiadás felfüggesztésével válaszolt.
Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója a hétvégén telefonon felhívta Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert, és Tom Shannon külügyminiszter-helyettes is egyeztetett török kollégájával.
Erdogan egyébként kedden Belgrádban tárgyalva fejtette ki, hogy szerinte "ügynökök" dolgoznak a törökországi amerikai képviseleteken. "Egyetlen állam sem engedi meg, hogy belső rendjére ilyen kémek fenyegetést jelentsenek" - szögezte le a török elnök.
Elemzők rámutatnak, hogy a vita alaposan megrontja a két NATO-szövetséges amúgy is törékeny viszonyát. A viszonyt terheli a szíriai konfliktus, Washington vonakodása Gülen kiadatási ügyében, valamint a washingtoni török nagykövetségnél történt tavaszi incidens, amikor is a török elnök testőrei tüntetőket bántalmaztak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve