A múlt heti uniós csúcs döntésének értelmében az ifjúsági garancia bevezetéséről szóló tagállami terveknek még idén el kell készülniük. A 2014-ben induló új ifjúsági munkahelyteremtési alap 6 milliárd euróját a következő uniós költségvetési ciklus első két évére összpontosítják - jelentette ki Andor László, az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa Berlinben, az Angela Merkel német kancellár által rendezett ifjúsági munkahelyteremtési csúcson. Meglesz továbbá annak a lehetősége is, hogy a fiatalok munkahelyteremtését célzó forrásokat a más célra végül fel nem használt uniós forrásokból a ciklus további éveiben növeljék - mondta a biztos. A tervek szerint az Európai Beruházási Bank is komoly segítséget nyújthat majd az ifjúsági garancia megvalósításához, elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak a munkahelyteremtéshez nyújtott hitelek formájában.

Az új munkahelyek teremtése mellett a gyakornoki programok támogatása is segíti a fiatalokat. Andor és Andrulla Vasziliu oktatásért felelős biztos a berlini csúcs előtti napon indította el Lipcsében az EB kezdeményezését a gyakornoki programok kínálatának mennyiségi és minőségi javítására. Az Európai szövetség a gyakornoki programokért elnevezésű kezdeményezés célja - az Ausztriában és Németországban bevált duális képzések mintájára - a szakképzés és az oktatás jobb összehangolása, az iskolából a munka világába vezető út megkönnyítése. Ennek jegyében a tagállamok foglalkoztatási szolgálatai, illetve a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei olyan európai szakmai hálózatot építenek ki, amely lehetővé teszi a már jól működő gyakorlatok széles körű elterjesztését.