Az ünnepségen mondott beszédében Andrzej Duda kiemelte az új kabinet szerepét a koronavírus-járványnak és gazdasági következményeinek kezelésében.
Az átalakított kormányban a tárcák összevonása nyomán 20-ról 14-re csökken a minisztériumok száma.
Duda azokat is újból kinevezte, akik eddig is a kormány tagjai voltak, de hatáskörük a tárcák átcsoportosításával megváltozik. Köztük van Mateusz Morawiecki is, aki kormányfői feladatai mellett magához vonta a digitalizációs tárca irányítását.
A nemzetvédelmi, a bel- és az igazságügyi tárcát felügyelő Jaroslaw Kaczynskin és a nemzeti vagyon kezeléséért eddig is felelős Jacek Sasinon kívül a negyedik kormányfőhelyettes Jaroslaw Gowin, az egyik kisebb kormánykoalíciós párt, az Egyetértés elnöke. Ő az összevonások nyomán létrejött fejlesztési, munka- és technológiaügyi minisztérium élére áll.
A miniszterek közül átvette újbóli kinevezését például Marlena Malag, akinek hatásköréből kivonták a munkaügyet, marad szociális és családügyi miniszter. Új mezőgazdasági miniszternek Grzegorz Pudát nevezték ki.
A beiktatáson nem vett részt az összevont köz- és felsőoktatási tárcák élére álló Przemyslaw Czarnek, akinek előző nap pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ő később tesz majd hivatali esküt.
A fertőzése miatt egy nappal elhalasztott beiktatást az egészségügyi szabályok betartásával, szabad ég alatt, a varsói államfői palota kertjében szervezték meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve