A lap beszámolója szerint a szennyezés a legnevesebb és legkedveltebb gyártók termékeit is érintheti. A lap újságírói által szúrópróbaszerűen beszerzett és laboratóriumi vizsgálatra küldött mintákban többféle vegyi származékot, így antibiotikumokat, lágyítószert, fogamzásgátló tabletta és depresszió kezelésére alkalmazott gyógyszerek nyomát találták.
Ezek a szerek a tejet adó tehenek szervezetéből kerültek a termékekbe, és sok esetben ártalmasak lehetnek az emberekre. Hosszú távon allergiát okozhatnak, valamint felhalmozódnak a szervezetben, a gyerekekre és idősekre pedig a felnőtteknél akár tízszer nagyobb veszélyt is jelenthetnek.
A gyártó vállalatok a Business Weeklynek úgy nyilatkoztak, hogy a kérdéses árucikkeket a helyi minőség-ellenőrzési hivatal bevizsgálta, s árusításra alkalmasnak találta. A laboratóriumban kimutatott szerek a tiltott szerek listáján nem szerepelnek, illetve az illetékes tárca nem szabott azokra mennyiségi határt.
Az újságcikk megjelenését követően Taipei Times című tajvani napilap pénteken azt írta, hogy a helyi élelmiszer- és gyógyszerhivatal felszólította az egészségügyi szervezeteket az ügy kivizsgálására és az esetleges bűnösök felelősségre vonására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve