A lengyel kormány olyan költségvetést nyújtott be a Szejmhez, amelyben számol a kiskereskedelemben bevezetendő különadóból származó bevétellel is - adta hírül a Business Insider Polska. A büdzsében 600 millió zloty (44,5 milliárd forint) bevételt tüntettek fel ezen az adósoron annak ellenére, hogy egyelőre bizonytalan a kivetése, mivel az Európai Bizottság nem járult ehhez hozzá.
A Varsó és Brüsszel vitájában az Európai Bíróság úgy rendelkezett, hogy az adó beszedésének tervét június 30-áig fel kell függeszteni, amíg megszületik a testület végső döntése a kiskereskedelmi különadóról. A Jog és Igazságosság (PiS) kormánya 2016 óta tervezi kivetni ezt az adófajtát azzal a céllal, hogy megcsapolja a nagy áruházláncok jövedelmét.
Kapcsolódó
Hogy ne érhesse szó a ház elejét, azaz ne lehessen azzal vádolni a kormányt, hogy csak bizonyos cégeket, nevezetesen az áruházláncokat adóztatja, kétkulcsos adót vezetnének be: 17 és 170 millió zloty közötti forgalmú cégekre 0,8 százalékos kulcs vonatkozna, míg a nagyobb bevételűekre 1,4 százalékos a kulcs. Az Európai Bizottság kötelezte a lengyel kormányt az adó bevezetésének felfüggesztésére, mert úgy vélte, hogy az nem semleges, hanem a kis boltok helyzetbe hozását szolgálja, azaz egyfajta állami támogatás.
Az Európai Bíróság azonban első fokon Varsónak adott igazat. Brüsszel megfellebbezte a döntést - azt ezt követő eljárás végét kell megvárniuk a feleknek. A lengyel kormány becslése szerint a kiskereskedelmi eladások utáni adó évente mintegy 1,5 milliárd zlotyt hozhatna a a költségvetésnek a következőn években.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve