A nehéz gazdasági helyzetben lévő Görögország hónapok óta az európai migránsválság epicentrumában van, ugyanakkor kiterjedt logisztikai műveletet igyekszik megszervezni, amely a továbbra is százával érkező migránsok menedékkérelmi eljárásainak feldolgozásához szükséges.
"Gyorsan és szervezetten kell cselekednünk az elkövetkező néhány napban, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el" - mondta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztossal tartott találkozóját követően Athénban. "A személyzeti támogatásnak hamar kell jönnie" - tette hozzá.
Az Európai Bizottság korábban arról számolt be, hogy a megállapodás teljesítésén négyezer ember fog dolgozni, és ebből nagyjából kétezret a tagállamoknak kellene rendelkezésre bocsátaniuk. Eddig egyetlen szakember sem érkezett Görögországba egy görög tisztségviselő szerint.
Franciaország és Németország összesen hatszáz rendőrt és menekültügyi szakembert küld Görögországba az uniós tagállamok és Törökország vezetői között létrejött migrációs egyezmény hatékony végrehajtása érdekében - közölte hétfőn a Politico című brüsszeli hírportál. Avramopulosz szerint Hollandia is ígéretet tett arra, hogy logisztikai segítséget nyújt és személyzetet is biztosít.
Az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex pedig további 1500 rendőrt és 50 menekültügyi szakembert kérvényezett, akik a menekültek Törökországba való visszaküldésében segédkeznének. Jelenleg a Frontex 734 dolgozója van bevetésen Görögországban, különösen a tengeren és a migránsáradat által érintett szigeteken.
"Kulcsfontosságú fordulóponthoz érkeztünk ... az európai menekültválság kezelése teljes egészében a megállapodás végrehajtásától és sikerétől függ" - mondta Avramopulosz.
Ugyanakkor hétfőn, vagyis a megállapodás hivatalos hatályba lépését követő napon a hatóságok adatai szerint 1662 migráns érkezett a görög szigetekre a török partvonalról a kora reggeli órákban, ami kétszerese vasárnap regisztráltnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve