Jelentősen, akár 100-200 euróval nőhet vagy már nőtt is néhány úgynevezett régi nyugdíj Szlovákiában - derült ki a pozsonyi Új Szó híréből. A társadalombiztosító január óta 72 ezer nyugdíjat számolt át, összesen 135 ezer ember számíthat kisebb-nagyobb emelésre.
A biztosító az úgynevezett régi nyugdíjakat, vagyis a 2004. január 1-je előtti szabályozás alapján nyugdíjba vonultak járandóságát számítja át. Jelenleg 450 ezer olyan nyugdíjas van, aki a nyugdíjreform előtti szabályok alapján kapja a nyugdíját, de az átszámítás csak mintegy 135 ezer nyugdíjasnak jelent emelést.
Kapcsolódó
Ennek a csoportnak több mint a fele, több mint 71 ezer ember már megkapta az értesítést a magasabb összegről. A biztosítónak október végéig kell befejeznie az átszámítás folyamatát, amelyet januárban kezdett. Azok, akinél az jön ki, hogy a jelenlegi nyugdíjnál alacsonyabb járadékra lennének jogosultak, továbbra is az eddigi összeget folyósítják.
Megkapta már az emelést az a mintegy 14 ezer nyugdíjas is, aki az 1988 előtti szabályok alapján vonult nyugdíjba. Ők egységesen 25,5 euróval kapnak többet, mert a biztosító nyilvántartása nem teszi lehetővé a pontos nyugdíjszámítást. A lap információi szerint lesznek olyanok is, akiknek a változás akár 200 eurós nyugdíjemelést hozhat.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve