Hárommilliárd lejnél (21 milliárd forint) többe került Romániának, hogy részt vett Afganisztán katonai megszállásában - írta a Maszol. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt közel két évtizedben a román hadsereg 32 ezer katonája fordult meg a közép-ázsiai országban. A katonák, akiknek fő feladatuk a járőrözés volt, de a helyi fegyveres erők kiképzésében is részt vettek, hat hónapos turnusokban váltották egymást.
A kiadások legjelentősebb tételét a helyszínen szolgáló katonák bére tette ki. A sajtó korábban több ízben. Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységek tagjai jól kerestek, a megszokott zsoldjuknak több mint dupláját kapták és jelentős összegű napidíjat is fizettek nekik. Egy őrmester havi jövedelme 3500 euró (1,23 millió forint) volt, egy századosé pedig közel 4400 euró. Az afgán hadsereg kiképzéséhez Románia félmillió dollárral járult hozzá.
Kapcsolódó
A 3 milliárd lejes kiadás euróban több mint 600 milliónak felel meg. A szállításügyi minisztérium pár évvel korábban végzett számításai szerint síkságon 3,8 millió euró egy kilométer autópálya átlagára, dombvidéken ötmillió, hegyes területen pedig 6,1 millió. 4,5 milliós átlagárral számolva, az afganisztáni hadműveletre fordított 600 millió euróból 133 km sztrádát tudtunk volna megépíteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve