A BBC jelentése szerint Irán 39 olajtankerjéből 15 már a csendes-óceáni Tuvalu zászlaja alatt hajózik. Az iráni hajózási társaságok hajóik nevét is megváltoztatták, valamint a tankerek út közben nem kapcsolják be a helymeghatározáshoz szükséges transzponder rendszert sem.
Jelenleg két tuvalui zászló alatt hajózó iráni tanker tart a Szuezi-csatorna déli végénél fekvő egyiptomi Ain al-Sukhna kikötő felé. A hajókból az olajat elméletileg át lehet pumpálni csővezetéken Alexandriába, ahonnan más országok tankereivel a Földközi-tengeren keresztül Európába lehet szállítani azt.
Az olajexport Irán legfőbb jövedelmi forrása és az EU-szankcióval az ország bevételének 20 százalékát is elveszítheti. Elemzők szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha a szankcióhoz más országok is csatlakoznak.
Rosztam Kászemi (Rostam Ghassemi) iráni olajminiszter helyi médiajelentések szerint vasárnap közölte, hogy "a kormány felkészült, és megtett minden szükséges intézkedést a szankciók következményeinek elhárítására és azok semmiféle hatással nem lesznek az ország olajiparára". Az olajminiszter nevek említése nélkül közölte azt is, hogy Irán új ügyfelekkel kezdett olajszállítási tárgyalásokat. Rámutatott, hogy évek óta vannak érvényben Iránnal szemben szankciók minden eredmény nélkül - eltekintve attól, hogy csökkent az ország függősége a nyugati exporttól.
Vasárnap Mahmud Bahmani, a teheráni központi bank elnöke is közölte, hogy Irán nem marad "passzív" az ellene az Európai Unió által elrendelt olajembargóval kapcsolatban, és "szembeszáll az ellenséges intézkedésekkel".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve