Az Európai Bizottság 1,8 milliárd eurós újabb támogatást nyújt Ukrajnának - jelentette be csütörtökön rigai sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker, az EB elnöke. A közepes futamidejű hitelt idén és 2016 elején folyósítanák a csődközelben lévő ukrán gazdaság megsegítésére. Az Európai Bizottság támogatási javaslatát még az uniós tagországok kormányainak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
"Ukrajna nincsen egyedül. Európa egységesen Ukrajna mögött áll és támogatja az új kormány reformprogramját" - mondta az EB elnöke, az EU soros elnöke, Lettország fővárosában kiadott közlemény szerint.
Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: az újabb pénzügyi erőfeszítés célja, hogy segítse Ukrajna gazdasági és pénzügyi terveinek megvalósulását az ország előtt álló, egyebek mellett a fizetési mérleg hiánya és a költségvetési helyzet jelentette súlyos kihívások közepette.
Az Európai Unió eddig 1,6 milliárd eurónyi kölcsönt nyújtott Ukrajnának két makrogazdasági segélyprogram keretében, kifizetésük feltétele a reformok megvalósítása. A legutóbbi - 500 millió eurós - részletet december 2-án folyósították.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve