A tárca közleményében idézte, hogy az elismerés indoklása szerint hat évtizedes története alatt az európai integráció hozzájárult a demokrácia és az emberi jogok ügyének előmozdításához Európában, amelyet segített "a háború kontinenséből a béke kontinensévé" változtatni. A Nobel-bizottság kiemelte azt is, hogy az EU közelebb hozta egymáshoz Franciaországot és Németországot, és a szervezethez csatlakozni kívánó országoktól mindvégig megkövetelte a demokratikus normák betartását.
A külügyi kommüniké szerint a döntés arra emlékeztet, hogy a béke az európai integráció legfontosabb vívmánya, továbbra is érvényes eszme, amely az összes többi eredmény, minden társadalmi és gazdasági fejlődés feltétele. Csak a békével lehet úrrá lenni a jelenlegi gazdasági nehézségeken is.
A Külügyminisztérium egyetért a Nobel-bizottságnak azzal a megállapításával, amely szerint az eredményekről akkor sem szabad megfeledkezni, amikor a gazdasági válság miatt az EU-nak súlyos problémákkal kell szembenéznie.
Az elismerés kiemelkedő jelentőségű üzenet, amely az összes tagállamnak szól, és elsősorban az európai nemzetek együttműködésének sikere - emelték ki.
Magyarország továbbra is elkötelezett az EU megerősítése és minden, a nemzetközi béke és biztonság megteremtését szolgáló közös politika és erőfeszítés mellett - olvasható a tárca közleményében.
Egyhuszonhetednyi béke Nobel-díj
"Egyhuszonheted a mienk. Még sosem kaptunk egyhuszonhetednyi béke Nobel-díjat" - reagált Orbán Viktor az Ivica Dacic szerb miniszterelnökkel közös budapesti sajtótájékoztatón a bejelentésre. Mint fogalmazott, ez egy eszmének kijáró elismerés, az EU ugyanis egy eszmét is képvisel, mégpedig azt, hogyan lehet a két világháború által megtaposott területen békés egymás mellett élést kialakítani, és hogyan lehet korábban egymással konfliktusban álló nemzetek között olyan sajátos együttműködési rendszert létrehozni, amely a nemzeti érdekek mellett a közös érdekekre épül.
Orbán szerint a gratuláció alkalmával az alapítókat kell felidézni, mert bár ma az EU természetes képződménynek tűnik, de megalakításakor nem volt az, bátorság és eltökéltség kellett a létrehozásához. Ezért ez a békedíj leginkább talán az alapítókat illeti - hangsúlyozta. A tájékoztatón Ivica Dacic is gratulált az EU-nak, és szintén azt mondta, az unió az európai népek közös családjáról szóló eszmének a megvalósulása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve