Josep Borrell az európai uniós országok külügyminisztereinek egynapos brüsszeli találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a konkrét személyek ellen irányuló, bevezetni kívánt korlátozó intézkedések előkészítése megkezdődött. A konkrét javaslataikról a tagállamok írásbeli eljárás útján akár egy héten belül dönthetnek - idézi az MTI.
Szavai szerint Oroszország a tekintélyelvű rendszerek irányába sodródik, és határozottan távolodik Európától. Moszkva részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval. A szakminiszterek tudomásul vették, hogy Moszkva nem érdekelt a kapocsaltok javításában - mondta.
Tájékoztatása szerint az unió Oroszországgal kapcsolatban elutasítja a nemzetközi kötelezettségek, köztük az emberi jogok és a jogállamiság figyelmen kívül hagyását, ellenáll, ha Moszkva nyomást akarna gyakorolni a közösségre dezinformációk terjesztése, vagy kibertámadások által, és megvédi érdekeit. Hozzátette, az EU a jövőben több támogatást nyújt mindazoknak, akik a védelmükbe vették a politikai és polgári szabadságjogokat Oroszországban. Ezzel egy időben el kíván kerülni minden összeütközést szomszédjával, amely - mint fogalmazott - "sajnálatos módon az ellenségeskedés mellett döntött".
Elmondta, a tanácsüléshez videokonferencia keretében csatlakozott Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere. Egyetértettek abban, hogy a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépésen, a gazdasági és társadalmi károk helyreállításán, a klímaváltozás okozta kihívások megoldásán, a demokratikus érékek támogatásán kell dolgozniuk, illetve azon, miként tudják megerősíteni transzatlanti biztonságot.
Az iráni atomalkut érintő tanácsi vitapontot illetően elmondta: az unió prioritása az, hogy Irán visszatérjen a nukleáris megállapodás szerinti kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez, továbbá azt is vizsgálja, miként mozdíthatja elő az amerikai szankciók feloldását. Ez a globális biztonság megőrzésének egyetlen módja.
Megerősítette, hogy az unió informális tanácskozás összehívásán dolgozik az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás aláíró államai, köztük az Egyesült Államok részvételével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve