A legnagyobb jóindulattal sem lehet expresszvonatéhoz hasonlítani a romániai vasútvonalak korszerűsítésének a sebességét - írta a Maszol. Az első negyedévben 35 kilométer hosszúságú vasúti pályát újított fel a CFR Rt. Ez nagyon halovány teljesítmény, mivel a vasúti infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó, a 2021-2025-ös időszakra kidolgozott stratégia ennek a dupláját írta elő, 70 kilométert.
Az állami vasúttársaság tájékoztatása szerint jelenleg öt pályaszakasz korszerűsítésén dolgoznak. Ezek között van egy 22 kilométer hosszú szakasz Szászrégen és Déda között. Jelenleg itt 50 kilométer/órás átlagsebességgel tudnak haladni a szerelvények, ami a munkálatok eredményeként 100 kilométer/órára fog nőni.
Kapcsolódó
Modernizálás van folyamatban Temesvölgye és Karánsebes között is. Ez egy 15 kilométer hosszú pályaszakasz, melyen jelenleg 70 kilométer/órával közlekednek a vonatok, a felújítás eredményeként azonban, állítólag 100 kilométer/órával fognak száguldani.
Bár az első negyedévi 35 kilométer jóval elmarad a célkitűzéstől, az elmúlt időszak évi 10 kilométeres átlagánál lényegesen jobb eredmény. Annak fényében azonban nem épp reménykeltő, hogy a romániai vasúthálózat teljes hossza 10 ezer kilométer. Az első negyedév ritmusában a hálózat modernizálása 71 évet venne igénybe, s így az évszázad végére készülne el. A tervek szerint 2025-re 550 kilométernyi pályát kellene korszerűsíteni, 2030-ra pedig 700 kilométer a kitűzött cél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve