Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja szerdán közzétett negyedéves inflációs jelentésében a május óta érvényben volt 0,8 százalékos idei GDP-növekedési prognózisát - az új jelentésben szereplő grafikus valószínűségi modellábra tanúsága szerint - zéró környékére módosította.
A Bank of England előrejelzési modellje 2013 végére a korábban várt 3 százalék helyett most már inkább 2 százalékhoz közelebbi éves GDP-emelkedést prognosztizál.
Londoni pénzügyi elemzők első kommentárjai szerint azonban még ezek a rontott előrejelzések is túl derűlátónak tűnnek. Piaci szakértők ugyanis valószínűbbnek tartják, hogy a brit gazdaság az idei év egészét recesszióban tölti, és jövőre sem produkál jelentősebb fellendülést.
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai a jegybank új inflációs jelentésének szerdai ismertetése után összeállított gyorselemzésükben közölték: 2012 egészére a brit GDP-érték 0,5 százalékos visszaesését várják, és 2013-ban sem számítanak 0,5 százaléknál nagyobb mértékű növekedésre.
A Capital Economics elemzői szerint a Bank of England új előrejelzéseibe sem épültek be közvetlenül az euróövezeti adósságválságból eredő szélsőséges kockázatok, a jegybank csak e kockázatok "fenyegetését" említi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve