Az IMF-illetékes azt követően adott ki közleményt Washingtonban, hogy az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei megállapodtak a mentőcsomag feltételeiről. A program alapján Athén 3 év alatt újabb 86 milliárd eurónyi kölcsönökhöz jut, és ebből már az első részletként megkap 26 milliárd eurót, cserében viszont a görög kormány további reformokat és megszorító intézkedéseket vállalt.
Lagarde leszögezte, hogy a hétfői megállapodás fontos lépés a görög adósság rendezésében. Aláhúzta, hogy az új program sikeréhez a görög hatóságok részéről határozott és hiteles erőfeszítésekre van szükség a lendületes és fenntartható gazdasági növekedés helyreállításának érdekében.
A vezérigazgató megismételte azt az álláspontját, hogy a görög eladósodottság "nem életképes", és sürgette, hogy az európai partnerek további jelentős adósságkönnyítés mellett kötelezzék el magukat. Hozzáfűzte, hogy olyan mértékű könnyítésre gondol, amely jóval továbbmegy mindazokon az elképzeléseken, amelyekről eddig tárgyaltak.
A pénteken Brüsszelben született megállapodásra rá kell bólintania a német Bundestagnak és még néhány euróövezeti ország parlamentjének, ez azonban aligha ütközik majd akadályba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve