Szerdán belföldön a KSH közli a júniusi ipar termelésre vonatkozó második becslését (az első becslés szerint a hónapban az ágazat termelése 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az év első hat hónapjában 7,3 százalékkal lett nagyobb), valamint a kereskedelmi szálláshelyek júniusi forgalmát ( májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,9, a belföldi vendégeké 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest).
Emellett az MNB publikálja előzetes júliusi statisztikai mérlegét, az ÁKK Zrt. pedig államkötvény csereaukciókat tart.
Külföldön is sok ipari termelési szám jön ki. Hajnalban a japán jegybank publikálja a júliusi kamatdöntő ülése jegyzőkönyvét, majd ipari adatok is jönnek az országból. Kína is ipari statisztikákat publikál (július), valamint az eurózóna délelőtt kezd bele a számközlésbe, alapvetően az ipar területéről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve