Olaszországban évente 12 milliárd euró értékű élelmiszer megy veszendőbe. Az olaszok fejenként átlagosan 76 kilogramm élelmiszert dobtak ki tavaly. A pazarlásért első helyen a magánszemélyek felelősek: a kidobott élelmiszer 54 százaléka a háztartásokból kerül kukába.
Az elpazarolt élelmiszer 21 százaléka vendéglátó helyekről, 15 százaléka az üzletekből, 8 százaléka a mezőgazdaságból, 2 százaléka pedig a feldolgozóiparból származik - derült ki Olaszország legnagyobb mezőgazdasági szervezete, a Coldiretti közleményéből.
A csütörtökön elfogadott törvénynek az a célja, hogy az agrártermelőknek, az ágazati vállalatoknak és a kereskedőknek érdemesebb legyen eladományozniuk, semmint kidobniuk vagy megsemmisíteniük a felesleget.
A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint hatmillió olasz állampolgár szorul élelmiszersegélyre. A törvénnyel azt szeretnék elérni, hogy az élelmiszersegély évi 550 ezer tonnás mennyiségét egymillió tonnára növeljék már az idei évtől kezdve.
Franciaországban február elején fogadtak el az olaszországihoz hasonló intézkedéseket az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem jegyében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve