Vártnál kevésbé lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten Japánban, ahol a becsültnél magasabb lett a munkanélküliségi ráta.
A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal nőtt májusban tavaly májushoz képest, a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Szakértők kisebb, 7,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számította az áprilisi 11,9 százalékos bővülés után.
Havi összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom májusban.
Eközben a munkanélküliségi ráta már a harmadik egymást követő hónapban nőtt, tavaly november óta legmagasabb szintre emelkedett. A munkanélküliségi ráta 3 százalék volt májusban az áprilisi 2,8 százalék után. Elemzők enyhébb emelkedésre, 2,9 százalékra számítottak a múlt hónapra.
Bár a külföldi nézők nem vehetnek részt az olimpián, az eseményre mégis a világ minden tájáról érkeznek majd sportolók és hivatalos személyek, ami növeli annak kockázatát, hogy a koronavírus új változatait Japánba is behurcolják. Sőt, közegészségügyi szakértők attól tartanak, hogy a játékok "szuperterjesztő" eseménnyé válhatnak. Közben közgazdászok szerint gazdaságilag is óriási bukás lehet a nyári olimpia.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve