Két neves ukrán közvélemény-kutató cég, a Razumkov központ és a Demokratikus Kezdeményezések nevű alapítvány által végzett felmérés alapján a megkérdezettek zöme, 59 százalékuk válaszolt úgy, hogy az anyagi jólét alapján méri le, hogy európainak tekinti-e magát vagy sem. A résztvevők 40,5 százaléka a szabadság és a demokrácia szintjét jelölte meg fő ismérvként az európaiság kérdésében, míg 24,5 a vízummentességet az európai uniós tagországokba. A18 és 29 év közöttiek 43 százaléka, a náluk idősebb korosztálynak pedig a 62 százaléka nem tartja magát európainak.
A pártpreferenciák alapján a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt támogatói közül tartják a legtöbben magukat európainak, a megkérdezettek 51 százaléka. Őket követik 44,5 százalékkal a Vitalij Klicsko vezette UDAR (Ütés) párt szimpatizánsai. Területileg a nyugati országrészben 50 százalék válaszolt úgy, hogy európainak tartja magát, míg Kelet-Ukrajnában 62 százalék az ellenkezőjét állította.
A felmérésben részt vevők 42 százaléka szerint Ukrajnának az európai integráció útját kell választania, 31 százalékuk szerint a Moszkva által létrehozott orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz való közeledést, 13,5 százalékuk szerint pedig egyiket sem kell a két irányvonal közül.
Az európai integrációt a pártok közül a Szvoboda szavazói támogatják a legnagyobb arányban - 71 százalékuk - miközben a tavalyi októberi parlamenti választások előtt, amikor is először jutottak be a parlamentbe, a párt még nem képviselt ebben a kérdésben határozott véleményt.
Az orosz vezetésű vámuniót viszont továbbra is hagyományosan a kommunista párt hívei támogatják a legnagyobb arányban, azaz 79,5 százalékuk, a kormányzó Régiók pártjának szimpatizánsai közül pedig 57 százalék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve