A miniszterek a beruházási program élettartamának és tőkeerejének kiterjesztésébe is beleegyeztek, az elfogadott intézkedéscsomag keretében a várakozások szerint 2020-ig legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.
"Európa számos kihívással néz szembe napjainkban, és az egyik a befektetések ösztönzése, amiből nekünk is ki kell vennünk a részünket" - mondta Peter Kazimir, az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia pénzügyminisztere. Leszögezte, hogy az EFSI hatékonyabb és nagyobb léptékű működéséről szóló megállapodás "kulcsfontosságú lépés a helyes irányba", azt azonban még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A tavalyi év elején útjára indított beruházásösztönző intézkedéscsomag eddig mintegy 154 milliárd eurót mozgósíthatott az Európai Unió tagállamaiban. Az eredeti program keretében három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretnék elérni. 240 milliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fordítanának, 75 milliárdot pedig a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására.
A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság nemrégiben tett javaslatot a program kiterjesztésére, amelynek a lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve