Az új amerikai büntetőintézkedések értelmében az érintett török, spanyol, német, grúz, liechtensteini, afgán, iráni és egyesült arab emírségekbeli magánszemélyek és cégek az Egyesült Államok joghatósága alatt nem folytathatnak pénzügyi tranzakciókat.
Az Egyesült Államok második alkalommal vette célba a szankciók megsértőit azóta, hogy a "hatok csoportja" (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) az EU közvetítésével novemberben ideiglenes megállapodást kötött Iránnal annak nukleáris programja korlátozásáról, valamint arról, hogy ennek egyes elemeit leépítik. A nagyhatalmak Teherán engedményeiért cserébe enyhítettek egyes szankciókon, beleértve 4,2 milliárd dollárnyi, olajkereskedelemből származó iráni kintlévőség visszatérítését. Washington az alkut követően több alkalommal is arra figyelmeztetett, hogy az ideiglenes megállapodás nem jelenti azt, hogy szabaddá vált az üzletkötés Iránnal.
John Kerry amerikai külügyminiszter a CNN-nek szerdán adott interjújában elmondta, hogy erre az amerikai kormány Franciaországot - ahonnan hétfőn 100 vezető üzletember utazott Teheránba - külön is figyelmeztette. Miközben a franciák üzletembereket küldenek oda, nem hághatják át a szankciókat. Ők is szankcionálva lesznek, ha így tesznek és ők ezzel tisztában vannak. Erre felhívtuk a figyelmüket - mondta Kerry.
A csütörtökön kihirdetett büntetőintézkedések érintettjei közül egyesek segítették Iránt az olajexportra, valamint a katonai és nukleáris technológia beszerzésére vonatkozó szankciók megkerülésében, másoknak pedig Teheránnak a Szíria és Afganisztán ügyével kapcsolatos tevékenységét támogatták. Az amerikai kongresszusban sokan szeretnének Iránnal szemben újabb amerikai szankciókat életbe léptetni, ám Barack Obama elnök ezekkel kapcsolatban vétót helyezett kilátásba, rámutatva, hogy esélyt kell adni a diplomáciának az iráni nukleáris programról szóló végleges megállapodás kidolgozására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve