A részletes adatok megegyeztek az egy hónappal korábban ismertetett első előrejelzéssel - írja az MTI. Az adat továbbra sem végleges, azt majd március második felében hozzák nyilvánosságra.
Egy évvel korábban, 2019-ben az amerikai GDP 2,2 százalékkal nőtt.
A minisztérium honlapjára felkerült adatok szerint a személyes fogyasztások árindexe 1,2 százalékkal nőtt, gyengébb ütemben a 2019-ben mért 1,6 százaléknál. Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index 1,4 százalékra lassult az előző évi 1,7 százalékról.
A minisztérium 4 százalékról 4,1 százalékra javította az amerikai GDP negyedik negyedévi évesített ütemű bővülésével kapcsolatos adatát, ami azonban elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 4,2 százaléktól.
A harmadik negyedévben 33,4 százalékos növekedést, a második negyedévben 31,4 százalékos esést, az első negyedévben 5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Tavaly október-decemberben az export, a vállalatok állóeszköz-befektetései, a háztartások fogyasztása, kiadásai, az ingatlanpiaci beruházások és a magánszektor készletbefektetései húzták felfelé a GDP-t, ezek hatását részben kioltotta a kormányzati kiadások csökkenése és az import alakulása.
Folyó áron számolva a GDP értéke 6,1 százalékos évesített ütemmel (317,6 milliárd dollárral) 21 490 milliárd dollárra emelkedett, míg az előző negyedévben, július-szeptemberben 38,3 százalékkal, 1650 milliárd dollárral nőtt ez az érték.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve