A nemzetközi hitelminősítő negyedéves prognózisa szerint az amerikai gazdaság teljesítménye az idén 2,3 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2016-ban 3 százalékkal növekszik. A Fitch ugyanakkor rontotta az euróövezetre szóló előrejelzését, felülvizsgált várakozása szerint a valutaunió hazai összterméke (GDP) 2014-ben átlagosan 0,8 százalékkal, 2015-ben 1,1 százalékkal nő. Ez 0,1, illetve 0,3 százalékponttal gyengébb a cég előző negyedéves prognózisánál. A Fitch 2016-ra változatlanul 1,5 százalékos növekedést vár az euróövezetben.
A hitelminősítő várakozása szerint valószínűleg sikerül elkerülni az elhúzódó deflációt a valutaunióban. A cég elemzői azt jósolják, hogy az átlagos euróövezeti infláció 2014 egészében 0,6 százalék, jövőre 0,9 százalék, 2016-ban 1,3 százalék lesz.
Az euróövezeti defláció mindazonáltal továbbra is érdemi kockázat, tekintettel a gyenge lendületű gazdasági kilábalásra és az alacsony inflációs várakozásokra - áll a Fitch Ratings elemzésében.
A cég szerint egy újabb, lefelé ható olajársokk - például az olajárak további 20 százalékos zuhanása 2015 elején - már intenzív euróövezeti deflációs aggályokat kelthet a piacon.
Már biztos a defláció
Más nagy londoni házak szerint azonban szinte biztos, hogy már a jelenlegi olajárak is deflációba sodorják az euróövezetet; a kérdés csak az, hogy a deflációs időszak meddig tart és mennyi kárt okoz. A Capital Economics közgazdászainak új elemzése szerint az olajárak június óta bekövetkezett, 30 százalékot meghaladó zuhanása zéró alá nyomja az euróövezeti inflációt 2015 elején. A ház szakértői szerint ha az olajárak a jelenlegi szinten stabilizálódnak, a deflációs időszak rövidnek bizonyulhat, ugyanúgy, mint 2009-ben, amikor az olajárak szintén meredeken estek.
Mivel azonban az euróövezet gazdasági aktivitása továbbra is várhatóan nagyon gyenge marad, a gazdaságban jelentős kapacitásfelesleg halmozódott fel, és egyre több jel szerint rögzítetlenné váltak az inflációs várakozások, egyértelmű a veszélye a hosszasan elhúzódó, súlyos károkat okozó deflációnak is a valutaunióban - hangsúlyozták a Capital Economics elemzői.
A ház szerint az olajárak zuhanása csak azért nem gyakorolt az eddigieknél is nagyobb nyomást az euróövezeti inflációra, mert ugyanezen idő alatt az euró is gyengült több mint 10 százalékkal, emellett az üzemanyagárak viszonylag magas adótartalma miatt az olajárak kilengésének inflációs hatása az euróövezetben kisebb, mint például az Egyesült Államokban.
A legutóbbi londoni felmérések szerint a piaci szereplők kizárják a további olajárzuhanási sokkot.
A Barclays bankcsoport befektetési és elemzőrészlege rendszeresen méri a globális portfoliótőke-áramlás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát. Legfrissebb vizsgálata során a ház azt a kérdést tette fel a japán intézményi kötvénybefektetőknek, hogy milyen árszinten várják az olajárak mélypontját.
A megkérdezettek fele 60-70 dollár között, csaknem negyedük azonban 50 dolláron vagy még alacsonyabban valószínűsítette a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta várható árfolyammélypontját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve