A tagországok bel-, és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozásán elfogadott módosítás célja az, hogy a 2010-es adatokhoz képest 2020-ig a felére, 2050-ig pedig közel a nullára szorítsa vissza a halálos kimenetelű közúti balesetek számát.
Az érvényben lévő irányelv felülvizsgálatával az uniós miniszteri tanács a jelenlegi szabályok hatályát kiterjeszti az autópályákra és a transzeurópai közlekedési hálózaton (TEN-T) kívüli egyéb országos főutakra is. A szabályokat azokra a városi területeken kívül eső utakra is alkalmazni kell majd, amelyek uniós finanszírozás felhasználásával épültek.
Kapcsolódó
A tagállamoknak legalább ötévente a teljes közúti hálózatukra kiterjedő biztonsági értékelést kell majd készíteniük az irányelv hatálya alá tartozó teljes úthálózatról a baleseti kockázatok értékeléséhez és a felvetődő problémák orvoslásához. Az első hálózati szintű közúti közlekedésbiztonsági felméréseket legkésőbb 2024-ig el kell végezni.
Az úthálózat közlekedésbiztonsági kezelésére irányuló eljárások során szisztematikusan figyelembe kell majd venni a gyalogosokat, a kerékpárosokat és más, úgynevezett veszélyeztetett úthasználókat is. A tanács közleménye szerint az unió területén 2017-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetek áldozatainak közel fele ugyanis veszélyeztetett úthasználó volt.
A jogalkotási eljárás a szabálymódosítás elfogadásával lezárult, az irányelv a kihirdetése után 20 nappal lép hatályba. A tagállamoknak ezt követően két év áll rendelkezésükre arra, hogy az irányelvet átültessék a nemzeti jogrendjükbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve