Zsirinovszkij több televíziós stáb kamerái előtt nyilatkozott arról, hogy fiával együtt rákerült az EU-tagállamok területére történő beutazási tilalommal, illetve ottani bankbetéteik befagyasztásával sújtott személyek listájára. A politikus a célokkal ellentétes hatásúnak minősítette az újabb uniós szankciókat. Mint mondta, Oroszország ettől csak "haragosabb és keményebb" lesz.
Olyan balhét keltünk, a La Manche-csatorna partján is, hogy nem lesz nyugtotok a 21. század közepéig - nyilatkozta a populista kijelentéseiről ismert Zsirinovszkij, hozzátéve, hogy a maga részéről örül a "rothadó Európába" való beutazási tilalomnak.
A szélsőséges politikus azzal vádolta meg Európát, hogy konfliktusokat kelt Oroszországgal. Az ottani piac megszerzése miatt először az 1917-es októberi forradalmat készítette elő, utána a Szovjetuniót buktatta meg. "Most pedig tönkreteszitek ezt a piacot" - folytatta, s egyebek között Oroszország feletti repülési tilalommal fenyegetőzött.
A TVN24 újságírójának láttán Zsirinovszkij hosszabb fejtegetésbe kezdett Lengyelországról, melyet a második világháború fő kiváltójának minősített. "A lengyel politika nélkül nem lenne hitleri Németország" - tette hozzá. A szankciókkal kapcsolatban azt mondta az orosz politikus, hogy Lengyelország lesz azoknak a legnagyobb vesztese. Egyben azt tanácsolta, az ország lépjen ki az Európai Unióból és a NATO-ból, csatlakozzon Oroszországhoz és az orosz nyelvet tegye második hivatalos nyelvévé.
Zsirinovszkij azzal fenyegette meg Lengyelországot, hogy a "nagy háború" kitörése esetén semmi sem marad belőle, mert azon országok egyike, ahol - mint mondta - NATO-támaszpontok vannak. - Teljesen elégetjük ezeket az országokat - mondta, a balti országokat is megemlítve. Mindenesetre megnyugtatóan hozzátette: "szeretjük Lengyelországot, nem kívánjuk vesztét".
Zsirinovszkij már augusztus közepén is hasonlóképpen nyilatkozott Lengyelországról a Rosszija 24 orosz állami hírtelevíziónak, azt mondván, hogy ha kitörne egy háborús konfliktus Oroszország és a nyugati országok között, Lengyelországot és a balti államokat Oroszország lesöpörné a Föld színéről. A lengyel hírelemzők többsége ezt akkor provokációnak minősítette, ugyanakkor a sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy Zsirinovszkij politikailag kényes esetekben időnként a Kreml nem hivatalos szócsöve.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve