Látszólag sértetlenül átvészelték a Covid-19 okozta gazdasági válságot az európai bankok, olyannyira, hogy egyes pénzintézetek meg is haladták az előző évi bevételüket 2020-ban és még osztalékot is tudnak fizetni - írja a CNBC.
Emögött a 2008-hoz képest összehasonlíthatatlanul erősebb tőkepozíciókat kell keresni, ami az azóta folyamatosan beépült szigorú szabályozói rendnek az eredménye.
Az adósvédelmi lépések zavarossá teszik a képet
A bankok ráadásul haszonélvezői azoknak a gazdaságtámogató intézkedéseknek, amelyeket az egyes államok, vagy az Európai Központi Bank (EKB) is bevezetett, mindezt úgy, hogy egyelőre nem látszik, hogy felgyülemlettek volna a rossz eszközök a banki mérlegekben.
Ez némileg meg is zavarja az összképet, lévén a bankoknak eddig még nem kellett realizálniuk a veszteségeik jelentős részét, amik csak akkor jelennek meg, amikor feloldják az egyes adósvédő intézkedéseket, mint amilyen például Magyarországon a hitelmoratórium.
Van egy másik kockázat is
A lapnak nyilatkozó banki szakértők szerint a bedőlt hitelek a következő év során kezdenek majd megjelenni a banki kimutatásokban, akkor lehet majd érdemi következtetéseket levonni arról, hogy milyen hatása volt a kontinens bankrendszerére a válságnak.
Ami miatt még aggódhatnak a bankok az az esetleges kamatelmés, ami megemelné a válságkezelés költségét. Ez egyelőre még távlati aggodalom látva az EKB stratégiáját, a bankok pedig abban is reménykedhetnek, hogy rövidtávon újra beindul a lakossági költés, ahogy feloldják a hatóságok a járványügyi korlátozásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve