Csehországban ugyan folyamatosan csökken az ismertté vált koronavírus-fertőzések száma, ám az ország egyik utolsó szénbányájában kialakult gócponttal még komoly csatát vívnak az egészségügyi hatóságok - derül ki a Radio Praha cikkéből. A sziléziai Darkovban lévő bánya a lengyel határ közelében van, ennek megfelelően nehezíti a járvány elleni küzdelmet, hogy a csehek mellett lengyelek és szlovákok is dolgoznak ott.
Az 50 éve üzemelő bánya története eddig viszonylag szerencsés volt, egy 2015-ös metánkitörésen kívül nem volt komoly baleset, igaz, ebben hárman életüket vesztették. Május elején 17 koronavírus-fertőzöttet találtak a munkások között, ami egy hét alatt 150-re ugrott. Ezért a hadsereg alakulatait is be kellett vetni, hogy segítsenek elhelyezni a betegeket, illetve ellenőrizni az emberek mozgását..
A bánya nem szüntette be a termelést és a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy nem kell a környéket karanténba zárni, ám folyamatos teszteléseket folytatnak, amivel igyekeznek behatárolni a fertőzöttek körét. Az otthonmaradásra kötelezett emberek ellenőrzését okos karanténnal oldják meg, azaz a mobiltelefonjaik helyének meghatározásával határolják be, hogy hol tartózkodnak.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve