Az év egészében azonban a jegybank célsávjában marad az infláció − véli a szakember −, azaz nem haladja majd meg a 3 százalékot. A bukaresti statisztikai hivatal (INS) kedden közzétett adatai szerint az éves pénzromlás a februári 2,59 százalékról 2,4 százalékra, ezzel újabb történelmi mélypontra lassult márciusban. Az év első három hónapjában 0,5 százalékos átlagos inflációt mértek − a tavalyi 0,7 százalékkal szemben −, ami Vasilescu szerint a deflációs konszolidációt és a ráta célsávon belüli rögzülését igazolja.
A lendület kitarthat még a következő hónapban is, amikor a ráta 2 százalékig csökkenhet, utána azonban az infláció alakulására hatással lesz a 2010-es áfaemelés is. Az öt százalékkal megemelt adókulcs 2010 júliusában 2,58 százalékra lendítette az inflációt az előző hónapok 0,2−0,16-os szintjéről, az éves ráta ekkor előbb 4,38 százalékra nőtt, végül 8,41 százalékon tetőzött.
A trend 2011 júliusában fulladt ki, decemberben már csak 3,14 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. A tavalyi bázis tehát igen alacsony, az egymást követő négyhavi csökkenést szinte lehetetlen felülmúlni − állítja Vasilescu −, így az éves ráta felívelő pályára kerül, de nem lépi át a három százalékot.