Az Olajexportáló Országok Szervezete (OPEC) a kitermelés csökkentése mellett dönthet december 14-ei bécsi értekezletén - állítja az iraki olajminiszter, aki ez ügyben bírja iráni kollégája támogatását is. Ennél többre azonban nem számíthat, ugyanis elemzők szerint az Öböl menti arab olajtermelő országok nem érdekeltek az export visszafogásában, amíg az olaj hordónkénti ára eléri a 100 dolláros szintet.
Szárítsuk ki a fogyasztókat!
Irán az afrikai OPEC-tagok és Venezuela támogatásával júniusban megakadályozta ugyan annak a szaúdi javaslatnak az elfogadását, amely a világgazdaság serkentése érdekében növelte volna az olajkínálatot, ám ezzel semmit sem ért el, mert az arab országok az OPEC-kvótájukon felüli termeléssel mégis bővítették exportjukat.
A januári szállítású amerikai WTI kőolaj jegyzése 97 dollár/hordó fölé nőtt a ma reggeli kereskedésben, a londoni Brentért több mint 107 dollárt kellett adni. Irak szándékának komolyságát megkérdőjelezi, hogy a miniszter szerint a 100-120 dollár közötti olajár megfelel országának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve