Az oroszországi olajvállalatok az idei szinten fogják tartani olajkitermelésüket 2015 folyamán - jelentette ki Alekszander Novak energiaügyi miniszter, miután befejezte bécsi tárgyalásait az Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) képviselőivel. Moszkvát idegesíti, hogy június óta 30 százalékkal zuhant az olaj ára, ami elapasztja az exportbevételeket - emlékeztetett a Reuters megjegyezve, hogy a költségvetés egyensúlyához 100 dollár/hordós olajárra lenne szükség szemben a jelenlegi 78 dollárral.
Szakértők szerint Novak azért utazott az osztrák fővárosba, hogy az olajkartell csütörtöki miniszteri csúcsértekezlete előtt megegyezzen a kitermelés kölcsönös csökkentéséről. Lapértesülések szerint az oroszok napi 300 ezer hordós vágást ajánlottak abban a reményben, hogy a világ olajellátásának 40 százalékát adó OPEC napi 1,4 millióval fogja vissza saját exportját.
Kosarat kaptak
Az orosz miniszter végül eredménytelenül tárgyalt Szaúd-Arábia, Venezuela és Mexikó képviselőivel, és nagyon úgy tűnik, főnökei nem igazán örülnek annak, hogy az OPEC kikosarazta Oroszországot. Ezért jelentette be Novak, hogy maradnak a napi 10,5 millió hordós olajkitermelésnél, bármilyen árak alakuljanak is ki a piacon. Mint mondta az olajcégek a korábbi terveikben szereplő mennyiséget fogják kibányászni.
A szakértők szerint az oroszok az elmúlt hónapokban ellentmondó jelzéseket küldtek az OPEC felé: hol azt üzenték, hogy készek kissé visszafogni exportjukat, hol azt, hogy szinten tartanák a kivitelt. Igaz, ugyan, hogy Oroszország a világ három legnagyobb olajtermelője között van, mégsem tudja könnyen csökkenteni vagy növelni a világpiacra szánt exportját. Az elemzők egy része ugyanakkor úgy véli, hogy - miniszter ígérete ellenére - technikai okok miatt magától vissza fog esni az orosz olajkitermelés 2015-ben.
Fúrnak rendületlenül
Novak arról is beszélt, hogy várakozásaik szerint az alacsony olajárak miatt ki fognak hullani a termelésből a drágán működő kutak, amivel visszaesik a kínálat, és az ár visszatérhet a szerintük "korrekt szintre". Oroszország nem fogja felfüggeszteni az Északi-sark környékén indult projektjeit és a Bazhenov formáció mezőin folyó kitermelést is folytatják a jelenlegi olajárak mellett.
A miniszter kételkedik abban, hogy az OPEC exportjának visszafogásáról dönt csütörtöki ülésén. Nem tudhatjuk, milyen határozat születik - napok óta folyamatos konzultációk zajlanak -, ám általánosságban nem hiszem, hogy a kitermelés bármilyen mértékű csökkentéséről döntenének a szervezet olajminiszterei - fogalmazott újságírók előtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve