A polgárháború vagy a gazdasági kilátástalanság elől menekülőkön élősködő embercsempészek elleni küzdelemben a német rendőrség egyre komolyabb sikereket könyvelhet el, ugyanis - mint Thomas de Maiziere elmondta - a múlt év során 3370-at sikerült letartóztatni. A legtöbb köztük szír volt, de közel 400 román és csaknem ugyanennyi magyar állampolgárra is több évi büntetés vár a német törvények súlyos megsértéséért.
A belügyminiszter úgy vélte, hogy ez az adat egyrészt a hatóságok eredményes munkáját dicséri, másrészt viszont arra is utal, hogy jelentősen emelkedett azoknak a száma, akik embercsempészek segítségével érkeztek Németországba. Márpedig - szögezte le de Maiziere - a német hatóságok kizárólag a jogosultság és nem a pénztárca által biztosított lehetőség alapján döntenek a menedékjog megadásáról. Nem titok, hogy egyesek akár ötezer eurót is fizetnek azért, hogy embercsempészek segítségével bejussanak Németországba.
A belügyminiszter közölte azt is, hogy a német rendőrség a jövőben ügynökök beépítése révén próbál még sikeresebben fellépni az embercsempészés ellen. Erre most különleges anyagi keretet biztosítanak a rendőrség számára, amely részét képezi majd az illegális bevándorlás elleni küzdelemnek. A berlini kormány egyre inkább törvényes keretek közé akarja szorítani a menekültek befogadását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve