Ezt Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfői tanács elnöke jelentette be a testület félévzáró találkozójának első napi megbeszéléseit követően. Mint mondta, a magyar EU-elnökség alatt kipróbált eljárás részeként jóváhagyták az egyes tagországoknak külön-külön szóló gazdasági és foglalkoztatási ajánlásokat, amelyeknek a jövő évi költségvetésbe, illetve nemzeti reformprogramba iktatását valamennyi tagállam vállalta.
Új módszerről van szó, mert a tagországok vezetői most először tekintettek bele ilyen mélységben egymás gazdaságpolitikai teljesítményébe - hangsúlyozta az uniós politikus.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy vélte, a nemzeti felelősség felvállalását is jelenti az, hogy a tagországok elfogadták a hónap elején kiadott ajánlásokat. Üdvözölte, hogy a bizottság javaslatain a jóváhagyási folyamat során kevés változtatást tettek.
Van Rompuy jelezte, hogy a találkozó első napján csak gazdasági témákról tárgyaltak a tanács tagjai. Úgy ítélte meg, hogy karnyújtásnyi közelségbe került az uniós pénzügyi stabilitás erősítését, valamint újabb gazdasági válságok megelőzését célzó hat új jogszabály elfogadása. Az Európai Parlament aznap nem teljes egészében szavazta meg a jogszabálytervezetek tartalmát, de az uniós illetékes szerint a két intézmény között "több mint 95 százalékos" az egyetértés.
Herman Van Rompuy nem tett ugyanakkor utalást arra, hogy a tagországok tanácsa további engedményekre készülne az EP elvárásainak teljesítése érdekében. A hat jogszabály kidolgozása a magyar elnökség egyik fontos célkitűzése volt, és az illetékesek korábbi egybehangzó közlése szerint az elnökség mindenképpen megtette, amit lehetett, akkor is, ha a végső szavazás átcsúszik a következő hónap első napjaira.
Bejelentette Van Rompuy azt is, hogy az állam- és kormányfők jóváhagyták az uniós szerződésmódosítás szövegét. Ez lehetővé teszi, hogy 2013-tól megkezdje működését a pénzügyi stabilitás biztosítására hivatott állandó mechanizmus. Az elnök szerint mindez azt bizonyítja, hogy az EU "még ezekben a nehéz és aggasztó napokban" is képes arra, hogy tovább erősítse a Gazdasági és Pénzügyi Unió alapjait.
Barroso is azt hangoztatta, hogy a mostani döntések egyértelműen mutatják: az uniós országokban megvan a kellő akarat arra, hogy minden szükséges lépést megtegyenek az euró stabilitásának megőrzésére.
Szót váltottak a szintén ebben a félévben elfogadott uniós versenyképességi paktumról is. Van Rompuy a kormányfői értékeléseket úgy foglalta össze, hogy a résztvevők megítélése szerint az unió jó irányba tart ezzel a kezdeményezéssel, de a vállalások következő körében ambiciózusabbnak és konkrétabbnak kell lenni.
Pénteken egyebek mellett az uniós romastratégia és a Duna-stratégia jóváhagyásával, a horvát csatlakozási tárgyalások befejezhetőségének megállapításával, külügyi témákkal, továbbá a bevándorlás témakörében beállt változások következményeit boncolgató eszmecserével folytatódik a magyar félévet lényegében lezáró csúcsértekezlet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve