Szeptemberben, az egy évvel korábbihoz képest, 2,3 százalékkal - 2011 novembere óta a leggyorsabb tempóban - nőttek a fogyasztói árak, míg augusztushoz képest 0,4 százalékos volt a növekedés. Augusztusban éves szinten 2 százalékkal, havi szinten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,5 százalék volt, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőtt az év kilencedik hónapjában.
Az éves összevetésű infláció gyorsulásában az energiaárak játszották a főszerepet, az augusztusban mért 6,9 százalék után szeptemberben 7,7 százalékkal drágult az energia. A fűtőolaj ára 35,6 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 13,0 százalékkal emelkedett. Az alkoholos italok és a dohányáru 3,4 százalékkal, az élelmiszerek és üdítőitalok 2,8 százalékkal, a háztartások lakhatási költségei (lakbér, víz, áram, gáz, fűtés) pedig 2,4 százalékkal drágultak.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig 0,4 százalékkal nőtt. Augusztusban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 2,0 százalékkal nőtt, havi szinten pedig stagnált.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára. A friss adatsor alátámasztja az ECB monetáris politikájának fokozatos szigorítását célzó terv helyességét, így továbbra is valószínű, hogy az év végén kivezetik a gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programot.
Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve