A 333 gyanúsított katona közül 216-an jelenleg is aktív szolgálatot teljesítenek. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016. júliusi katonai hatalomátvételi kísérletért. A török vezetés szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a haderőbe is. Gülen következetesen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
További 27 embert azzal gyanúsítanak, hogy a gülenista mozgalmon belül a török haderő több katonájának "tanítómesterei" voltak. Legutóbb november 22-én 134 ember után indult keresés hasonló indokkal. Szeptember végén pedig országszerte 125 olyan embert állított elő a török rendőrség, aki a gyanú alapján szintén katonák "tanítómestereként" tevékenykedett.
Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret - köztük katonákat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccsistákat résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.
A török védelmi minisztérium legutóbbi adatai értelmében eddig - 150 tábornokot és 4630 tisztet beleértve - a haderő 8570 tagját küldték el állásából a mozgalommal összefüggésben.
(Fotó: AFP/ADEM ALTAN)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve