Blatny, aki tavaly szeptembertől vezette az egészségügyi minisztériumot, menesztését politikai döntésnek minősítette, amire szerinte a kormányfőnek joga van – idézi a hírt az MTI.
"A lelkiismeretem tiszta. Szakemberként igyekeztem dolgozni, és szakmai érvek, elemzések alapján dönteni" - mondta Blatny újságíróknak prágai sajtótájékoztatóján. Megjegyezte: a kormányfő talán azért lépett így, mert úgy véli, hogy Csehország már túl van a járvány legnehezebb szakaszán.
Milos Zeman államfő már több mint egy hónappal ezelőtt követelte Blatny menesztését, arra hivatkozva, hogy szerinte a tárcavezető nem jó menedzser, és hibás lépéseket tett. Zeman kijelentette: amennyiben Babis nem meneszti Blatnyt, az negatív hatással lesz eddigi jó viszonyukra.
Az ellenzék bírálta az államfőt, és azt hangoztatta, hogy Blatny, aki korábban kórházigazgató volt, tisztességesen irányítja az egészségügyet, és szakmailag megalapozott döntéseket hoz.
A sajtó szerint Zeman leginkább azt kifogásolta, hogy Blatny nem volt hajlandó engedélyezni a koronavírus elleni kínai és orosz vakcinák használatát Csehországban, amiért az államfő nyíltan lobbizott. A hatályos törvények szerint ilyen szakmai ügyben a döntő szó az egészségügyi miniszteré.
"Amíg én vagyok a minisztérium vezetője, addig Csehországban nem fognak használni olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség" - hangsúlyozta több alkalommal is Jan Blatny, aki a Babis kormány harmadik egészségügyi minisztere volt.
Csehországban már néhány hete lassul a járvány terjedése, és jelentősen csökkent a napi új fertőzések, elhalálozások száma és a kórházakra nehezedő nyomás is. Blatny még miniszterként bejelentette: a javuló helyzetre való tekintettel a cseh kórházak 50 külföldi covidos beteget hajlandóak fogadni kezelésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve