Lemondási szándékát Hontarjeva hétfői kijevi sajtótájékoztatóján jelentette be. Döntését azzal indokolta, hogy csaknem három éve tölti be a tisztséget, de mostanáig nem tudta az ukrán bankrendszer reformját végrehajtani.
Kijelentette, hogy a jegybanknál megszokott módon egy hónappal korábban jelenti be távozását a posztról. Hozzátette viszont, hogy ha a parlament úgy szavaz, kész hamarabb is megválni hivatalától. Hangsúlyozta továbbá, hogy bármikor kész beszámolni a törvényhozás előtt jegybankelnöki minőségében végzett munkájáról.
Kapcsolódó
Hontarjevát 2014 júniusában nevezte ki a nemzeti bank élére a kijevi parlament Porosenko elnök javaslatára. A jegybankelnököket Ukrajnában hét évre nevezik ki, ugyanakkor Hontarjeva hétfői sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy még az eddig letöltött időnél is rövidebbre tervezte maradását a poszton.
A múlt héten az ukrán sajtóban már felröppent a híre annak, hogy Hontarjeva megválik tisztségétől, ezt azonban a jegybank cáfolta, maga Hontarjeva pedig nem adott egyértelmű választ az erre vonatkozó újságírói kérdésekre.
A sajtóban számos név felvetődött, mint Hontarjeva lehetséges utóda, köztük Olekszandr Slapaké, a tavaly decemberben államosított Privatbank jelenlegi vezetőjéé, valamint Ihor Umanszkij volt pénzügyminiszteré és Roman Speké, az orosz Alfa-Bank ukrajnai leányintézményének vezető tanácsadójáé. Hontarjeva elárulta, hogy már konzultált az államfővel arról, ki legyen az utóda, akit azonban megnevezni nem kívánt.
Múlt csütörtökön aktivisták tüntettek Hontarjeva háza előtt lemondását követelve, és kerítésére sértő szavakat festettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve