A béremelés 56 millió euró (17,4 milliárd forint) kiadást jelent a költségvetésnek. Vranicar Erman pénzügyminiszter közleménye szerint a kifizetések nem veszélyeztetik a kormány azon tervét, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt az idei 2,2 százalékról jövőre 1,7 százalékra, 2018-ban pedig 0,7 százalékra szorítsa vissza. A kormány elképzelése szerint 2020-ra nulla százalék lesz a deficit.
A béremelés legfőbb célja az volt, hogy javítson a legrosszabbul fizetett szféra, a közszférában dolgozók illetményén - hangsúlyozta. Erman korábban a sajtónak úgy nyilatkozott: a 2017-es és 2018-as költségvetés összeállításakor különösen nagy figyelmet szentelt a kormány annak, hogy a kiadások hozzájáruljanak a hosszú távú gazdasági növekedéshez, és hogy javítsák a lakosság életszínvonalát.
Szlovénia hazai összterméke (GDP) tavaly 2,9 százalékkal nőtt. Az ország gazdasága többéves recesszió után 2013-ban növekedett először. Idén a GDP várhatóan 2,3 százalékkal nő, 2017-ben 2,9 százalékkal, 2018-ban pedig 2,6 százalékkal bővül. A kedvező gazdasági feltételek a közszférában dolgozók szakszervezetét magasabb bérek követelésére sarkallták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve