Az Erőpróba Berlinben című cikk szerint Berlusconi kijelentette, hogy az olasz kormánynak "szkandereznie kell, hangoskodás nélkül, de nagy határozottsággal azzal a céllal, hogy meggyőzze Európa vezető országait, főképpen Angela Merkel Németországát, hogy egyértelmű választás előtt állunk: vagy újraindítjuk a gazdaság motorját (...) és kilépünk az államadósság okozta válság bénulást okozó hangoztatásából, vagy a szolidaritásra épülő Európa értelmét és erejét veszíti (...) a jelenlegi egyensúly felborulásával".
A jobbközép Il Foglio internetes oldalán előre közzétett interjúban Berlusconi egykori négyszeres kormányfőként tanácsokat adott utódjának, Enrico Letta jelenlegi miniszterelnöknek. Az Európai Unió június végi csúcstalálkozójának közeledtével egyebek között az európai politikáról beszélt.
"Gazdasági talpra állás nélkül az Európai Uniónak és az eurónak nincsen értelme" - hangoztatta Berlusconi, aki szerint "Letta vagy helyreállítja az euró okozta torzulást vagy mindent elveszít". A PdL elnöke megjegyezte, hogy 2011-ben félreállt és átadta a helyét a Mario Monti vezette szakértői kormánynak, mely, mint később számára kiderült, Berlin utasításait hajtotta végre.
A szintén jobbközép Libero napilap pénteki számában Berlusconi úgy fogalmazott, hogy "elég volt az euróból".
Berlusconi már egy szerdai televíziós nyilatkozatában is kijelentette, hogy az uniós utasítások helyett Olaszországnak kell eldöntenie, hogy mit kell tennie gazdaságának talpra állításához.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve